Corde aperto

Kredics_borito_03 (1)Corde aperto. Tanulmányok Kredics László nyolcvanadik születésnapjára. (szerk.: Hermann István – Karlinszky Balázs – Varga Tibor László.) Veszprém, 2012. 2012-ben ünnepli nyolcvanadik születésnapját Kredics László, a Veszprémi Érseki Könyvtár vezetője, akit pályatársai, egykori és jelenlegi munkatársai, tanítványai egy szép tanulmánykötettel is köszöntöttek. Kredics László élete és pályafutása szinte teljes egészében Veszprém városához és a Veszprémi egyházmegyéhez kapcsolódik. Tudományos és könyvtárosi karrierjét a Püspöki Könyvtárban és Levéltárban kezdte, ahonnan a megyei levéltárba került, majd nyugdíjba vonulása után lett újra az immár Érseki Könyvtár vezetője. A változatos témájú kötet önmagukban is érdekes tanulmányai számos ponton kapcsolódnak Kredics László munkásságához: teológiai kérdéseket tárgyalnak, foglalkoznak a Veszprémi egyházmegye történetének egyes pontjaival, a népi vallásosság helyi emlékeivel, az egyházmegyei könyvtár és levéltár kincseivel. Az esetenként fekete-fehér képekkel gazdagított írásokat irodalomjegyzék és angol nyelvű összefoglalás kíséri. (forrás: kello.hu)

A kötet tartalomjegyzéke