Veszprém város okmánytára. Pótkötet

esÉrszegi Géza – Solymosi László: Veszprém város okmánytára. Pótkötet. Veszprém, 2010. (A veszprémi egyházmegye múltjából 20.)

Jelen forráskiadvány szerves kiegészítése Gutheil Jenő 1953-ban lezárt, s az elmúlt esztendőben megjelent okmánytárának. Gutheil Jenő kéziratának kiadásra való előkészítése során Éri István és Fügedi Erik buzdítására két, akkor pályakezdő, Veszprémhez, illetve a tágabb régióhoz kötődő történész, Érszegi Géza és Solymosi László magára vállalta a forráskiadvány gondozását. A munka során nyilvánvalóvá vált, hogy több szempontból átgondolásra, kiegészítésre szorulnak azok a válogatási elvek, amelyek alapján Gutheil Jenő közlésre beemelte az egyes okleveleket kéziratába. A legfontosabb változtatás a forrásbázis térbeli kiterjesztése volt. A két fiatal kutató az anyaggyűjtést nem a középkori, hanem a mai Veszprém város területére folytatta, jelentősen megnövelve ezzel a látókörükbe kerülő oklevelek számát. Lényeges, bár nem elvi, hanem technikai jellegű változás volt, hogy – Gutheillel ellentétben – lehetőségük nyílt arra, hogy forrásfeltárást végezzenek a veszprémi püspöki és káptalani levéltárakon kívül más levéltárak anyagában is. Érszegi Géza és Solymosi László munkájának végeredménye egy az eredeti kézirattal közel azonos terjedelmű forrásgyűjtemény elkészítése lett. Az elmúlt évtizedekben azonban, hasonlóan Gutheil Jenő okmánytárához, ez a kézirat is a fiókban maradt. A két kézirat megjelenésével az érdeklődők a középkori Veszprém városára vonatkozó történeti források lehetőség szerinti teljes gyűjteményét forgathatják.